|
|
„Megpróbáljuk megérteni az élet valóságát, hogy egyre aktívabban részt vehessünk a megorzésében. A VITACARE INTERNATIONAL kimondottan a szervezet ellenálló képességének fokozására és a testi, illetve szellemi teljesítmény javítására megalkotott, kiegyensúlyozott természetes termékeket kínál.”
A VITACARE INTERNATIONAL korszeru cég, amely a táplálékkiegészítok szegmentumának jelentos vezetojévé óhajt válni közvetlenül befektetve termékprotfoliójának bovítésébe és változatossá tételébe. A cég termékei a minoség jegyében készülnek, gyártásuk kizárólag a természetesség elvén alapul, szigorúan betartva a G.M.P. szabályokat, de a nemzetközi orvosi javallatokat is.
TÖRTÉNET: 1999 márciusában – megalakul a VITACARE INTERNATIONAL cég, amelynek tevékenységi tárgya orvosi és gyógyszerészeti tanácsadás volt. 2002 novemberében – a cég úgy döntött, hogy bovíti tevékenységi tárgyát behatolva a vitaminok és táplálékkiegészítok szegmentumába a legkiválóbb minoségu komplex termékskálát fejlesztve ki. Így került a román piacra az elso öt „úttöro” termék (Ca-Mag-Zn, Spirulina, GINKO BILOBA, Aloe Vera, Coenzyme Q 10), amelyeket a GMP szabályoknak és a FDA nemzetközi eloírásainak megfeleloen gyártottak.
A következo évben négy bejegyzett védjegyu termék jelent meg a cég portfoliójában (Suplesse, Contour, Ego és Crom Balance). 2004-ben a cég és termékei imázsának javítására vezeto rebrandingre került sor.
Ma a VITACARE cég a táplálékkiegészítok fogyasztóinak négy termékskálát kínál; ezek mindegyike egyedi elven alapul és eltéro szükségletu és bántalmakban szenvedo szegmentumnak szól.
» BEAUTY XPLOSION termékskála – napjainkban, amikor a mindenkorinál nagyobb jelentoséget kap a testápolás, a VITACARE az egyetlen romániai cég, amely kizárólag a noknek szánt termékskálát alakított ki egy egységes elv alapján: szépítés és testmodellálás belülrol kifelé.
» Az ENERGYMIX termékskálá a többletenergiát igénylo, hiányosan vagy nem megfeleloen táplálkozó emberek szükségleteinek kielégítésére alakították ki. E termékskálához tartozó termékek rendkívüli természetes eroforrások, mivel a túlterhelt szervezetnek szükséges legfobb tápanyagot tartalmazzák.
» A THERAPY termékskála közvetlenül és alapvetoen kiegészít egyes sajátos hatású és javallatú tartós kezeléseket (prosztata-adenoma, álmatlanság, vérszegénység, stb.), mivel az összetételében levo természetes tápanyagok a nemzetközi orvosi javallatokkal összhangban levo optimális táplálékkiegészíto-adagokat tartalmaznak.
» EGO termékskála – a mindennapok rohanó ritmusának köszönhetonek egyre több és egyre fiatalabb emberek szexuális dinamikai problémákkal küzdenek. A VITACARE a „párharmóniát” elosegíto újító koncepciót valósított meg két termék révén – egyiket a FÉRFI számára és egyiket a NO számára –, amelyek egymást kiegészítik és rendeltetésük a kiegyensúlyozott nemi élet megorzése, felélesztve a VÁGYAT és javítva a szexuális teljesítményt.
A VITACARE céget Dr. Razvan Alexandru vezeti, akinek gazdag tapasztalata van a romániai gyógyszerészeti ágazat élenjáró multinacionális cégei tevékenységének koordinálásában. A cég ugyanakkor a forgalmazás, a marketing és a design terén gazdag tapasztalattal rendelkezo szakavatott fiatal csoport munkája eredményének örvend.
A termékek hazai gyógyszertár-hálózati terítésében a VITACARE együttmuködik az országos szintu legkiemelkedobb terítokkel, biztosítva ezáltal a termék rendelkezésre állását a kívánt helyen és idopontban. A cég középtávú célkituzése pozíciójának megerosítése a táplálékkiegészítok szegmentumában, portfolióját újító és változatos termékekkel fejlesztve és új elvek alapján közelítve meg a piacot; |
|
|